Kolozsvártól Temesvárig
Gallas Nándor, Fekete József, Vetró Artúr, Jecza Péter alkotásai láthatók az OTP Bank Galériájában (Teleki u. 51.). Az anyag Szalma György műgyűjtő magántulajdona. A tárlatot Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke és Molnár György műgyűjtő ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
"Molnár György vagyok, nyugdíjas gépészmérnök, művészetbarát és szerény lehetőségeimhez mérten műgyűjtő. Nagy örömmel tölt el, ha alkalom nyílik Győrben a város kulturális életébe bekapcsolódni, általam tisztelt és nagyra becsült művészeket bemutatni, műveikkel megismertetni a város szépségek iránt fogékony közönségét.
Szeretném mindenekelőtt megköszönni a bank vezetésének, hogy modern épületükben kialakíttatták ezt a műalkotások bemutatására alkalmas teret, és ezzel rászolgáltak a korombéli emberek által még jól ismert remek humorista, Benedek Tibor által megalkotott JÓTÉPÉ névre.
És megköszönöm Szalma György barátomnak, az Erdélyből származó építész-műpártoló-műgyűjtőnek, hogy még hetvenedik életévén túl is visszajár szülőhazájába, felkeres olyan művészeket (vagy leszármazottjaikat), akikről a rendszerváltás előtt nem vagy csak nagyon keveset tudtunk. Hírüket hozza, elhozza műveiket, kiállítja, bepillantásra ad lehetőséget a külhoni magyar művészet egy érdekes szeletébe.
Kós Károly a trianoni békekötés utáni dermedt csendben következőképpen buzdítja cselekvésre a leszakított részek magyar művészeit: "Akarunk művészetet, élőt, szervest, nélkülözhetetlent? Lehetséges-e ez? Lehetséges, mert muszáj, mert szükségünk van rá, tehát lesz erőnk is hozzá. Művészeink vannak. Itt-ott szerteszórva. Mi sem tudunk róluk, ők sem tudnak rólunk. Hát ismerkedjünk meg egymással!"
Hát ismerkedjünk meg mi is ezúttal négy, erdélyi születésű szobrászművésszel, alkotásaikkal.
Gallas Nándor 1893-ban született Temesváron vasutas családban. Az Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában tanuló, az átlagost messze meghaladó rajzkészséget és mintázási adottságokat tanúsító fiatalember a végbizonyítvány kézhezvétele után Temesvár ösztöndíjával Budapestre került, és beiratkozott az Iparművészeti Főiskola díszítőszobrász szakára. A tandíjra valót lépcső- és homlokzatszobor faragással biztosította. Művészi felkészültségét és kiemelkedő tehetségét elismerve, tanársegédként tartották a főiskolán, de az I. világháború kitörésekor behívták katonának. Orosz fogságba esett, Szibériába hurcolták. Az őrök arcmásait rajzolva, mintázva nyerte meg jóindulatukat. Szoros barátságba került Gyóni Gézával, akinek halotti maszkját is ő készítette el a krasznojarszki fogolytáborban. Sikerült megszöknie és eljutnia Moszkvába, ahol megismerkedett az avantgardista irányzatok olyan képviselőivel, mint Kandinszkij, Naum Gabo, Malevics, Pevsner, Archipenko. Fogolycserék szerencsés kedvezményezettjeként 1921-ben visszatér Temesvárra. Hazatérte után első temesvári kiállításának anyagát kubista-konstruktivista hangsúlyok jellemzik, tudatos törekvés a monumentalitásra. Kétéves tanulmányutat tesz Nyugat-Európában, ahol megismerkedik Bourdelle, Mestrovic és Berlach expresszionizmusával. Az 1925-37 közötti időszakban kiteljesíti azt a szintetikus expresszionista formanyelvet, amellyel a figurativitás végső határáig fokozza a kifejezés szenvedélyességéből és az eszközök ökonómiájából, higgadt átgondoltságából fakadó sajátos összhatást. A sokra hivatott Gallasnak rövid élet jutott osztályrészül:1937-től egyre betegebb lett. 1949-ben hunyt el. Gallas Nándor monumentális hatású kisbronzai és Mattis-Teutsch János egyszínű vagy festett faplasztikái mint a figuratív és absztrakt expresszionizmus ritkaságai éppen napjainkban vonulnak be a műkereskedelem és műgyűjtés legkeresettebb tárgyai közé.
Fekete József 1903-ban Vajdahunyadon született, ahol első élményeit a várban szerezte. Itt, majd Gyulafehérváron járt a Ferences-rendi Gimnáziumba. A kitűnő formázási tehetséget csillogtató fiatalembert 1921-ben felveszik a Bukaresti Belle Art Akadémiára, ahol 1927-ben szerez diplomát. Főiskolai tanulmányai és a két világháború közötti bukaresti tartózkodásai idején a Brancusi előtti román szobrászati hagyomány, egyfajta teátrális-szimbolikus realizmus szellemében nőtt fel, s ezt olyan jól megtanulta, hogy jelentős köztéri megrendeléseket kapott. (Bukarestben 1928-30 között elkészíti a Repülős emlékművét, Gyulafehérváron 1937-ben a Horea-Closca parasztfelkelés emlékművét.) Egyetemes anyagismerete fában, fémben, kőben egyaránt jól gyümölcsözik. Rendszeresen kiállít, kisplasztikái nagy részét egy lendületben alkotja, munkáit elismerik, díjazzák. Munkáinak legszebbje talán az 1934-ben készült Don Quijote-szobor. 1941-ben Budapestre települ, két egyéni kiállítást is rendez. 1945-ben visszaköltözik Erdélybe, Nagyváradra. Eklektikus formakultúrája többrendbeli átalakuláson megy át, végül is utolsó, mintegy két évtizedes korszakát kisméretű, alig megbontott tömbös fa-, márvány- és kőszobrai avatják jelentőssé. 1952-ben állami díjat kap. 1979-ben hunyt el. Alkotásai a román és a magyar nemzeti galériában, valamint más gyűjteményekben találhatók. Az itt kiállított Fanyűvő alkotása csak gipszben maradt fenn, Szalma György öntette bronzba 2007-ben.
Vetró Artúr 1919-ben született Temesváron. Szobrászművészeti tanulmányait a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte Kisfaludy Strobl Zsigmond irányítása mellett 1944-ben. Kiegészítő tanulmányokat Gallas Nándor temesvári műtermében végez. 1948-1982 között a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola szobrászati tanszékének tanára. Páratlan anyagismerete, az erdélyi fazekasság, meg a mázak iránti vonzalma rendkívül hasznossá avatják pedagógiai tevékenységét. Kiegyensúlyozott, klasszikus harmónia, lekerekítettség, tökéletes arányok, nyugalom és belső derű jellemzik arcképei és aktjai sorát. Csak ritkán - köztéri megrendelések esetén - teszi át munkáit gipszből nemesebb anyagokba. 1992-ben hunyt el a kincses városban. Adyról készített bronzszobra a nagyváradi Ady Múzeum előtti téren áll. Kisplasztikái neves múzeumok és gyűjtemények megbecsült darabjai.
Jecza Péter 1939-ben Sepsiszentgyörgyön született. Művészeti tanulmányait a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán fejezi be 1963-ban Vetró Artúr és Izsák Márton irányítása mellett. Alkotó éveit Temesváron kezdi. A valóságközpontú, valamint az elvonatkoztatott, lényegükre redukált formákból építkező modern szobrászat egymásba oltásával kísérletezik. Előszeretettel merít ötletet a tárgyi, a teremtett világ produktumainak kimeríthetetlen tárházából. Életművének állandó, mindegyre visszatérő főszereplője a nő. Erőteljesen vonzódik a repülés témájához, mely az ember legyőzhetetlen vágyakozását jelenti az örök szellemi és fizikai szabadságra. Egy sor térszobrászati és épületplasztikai főmű után a 80-as évek első felében elindul visszafelé, a belső formák, az extenzív mintázás útján, és megalkotja a jelenkori erdélyi szobrászat egyik legjellegzetesebb emlékcsoportját, a Monádokat. A filozófiából kölcsönzött, görög eredetű cím a tökéletes és oszthatatlan egységre utal, amelyet Jecza felfogásában a modern szobrászat, valamint a geometria egyik letisztult elemi egysége, a kocka testesít meg. A bronz minden adottságát, szépségét leleményesen kamatoztatva, teremti meg monumentális hatású plasztikai jelképeit. Hamar felfedezik otthon és külföldön egyaránt. Magyar vonatkozású köztéri szobrai közül említésre méltó Kőrösi Csoma Sándor- és Bolyai János-szobra, illetve a nagyszentmiklósi Bartók-emlékmű. Tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, valamint a Magyar Tudományos Akadémiának.
Kérem, gyönyörködjenek a kiállított művekben, beszélgessenek a gyűjtővel!"
Fotók: Csáky Anna, Molnár György
Molnár György műgyűjtő megnyitója
2008. február 27-én hangzott el.
